Csapatépítés Budapesten – A hétköznapokban, hatékonyan

Csapatépítés Budapesten – A hétköznapokban, hatékonyan

Egy cég életében rendkívül fontos, hogy a munkatársak ne csak egyénenként legyenek hatékonyak – de csapatban is jól tudjanak dolgozni. Ahhoz, hogy ez teljesüljön, cégvezetőként és HR-esként is tennünk kell! Mutatunk néhány alapvető trükköt és tippet, amellyel a csapatépítés megvalósítható anélkül, hogy vidéki, több napos programot kelljen szervezni.

A legtöbb esetben, ha csapatépítésről vagy csapatépítő programokról beszélünk, egy gyakran igen költséges és időigényes, akár teljes hétvégét vagy több hétköznapot felölelő csapatépítő program jut eszünkbe. Természetesen ezek az események is rendkívül fontosak, de valljuk be – csak évente 1-2 alkalommal kivitelezhetőek. Minél több munkatárs van, annál nehezebb: gyakran még az időpont is gondot okoz, hiszen semmi sem rombolja robban a csapatszellemet, mintha egy kötelező, mégis hétvégi – a családdal töltött időből elvett csapatépítőt szervezünk. Kiváló megoldás azonban a hétköznapi problémákra ha csak napközben is, vagy egy-egy együtt töltött este alkalmával rendezünk csapatépítést Budapesten. Erre szeretnénk most opciókat, megoldási lehetőségeket kínálni az Ön cégének is!

Csapatépítés Budapesten – akár egy-egy délután, vagy este alatt…

Ha éppen nincs idejük, energiájuk a munkatársaknak vagy a cégvezetésnek egy-egy hosszabb csapatépítő program lebonyolítására, jó ötlet lehet akár csak egy közösen eltöltött, munkahelytől távoli csapatépítés Budapesten, amelyet akár hétköznap este is megejthetünk.
Az ilyen típusú csapatépítés Budapesten rendkívül jó lehetőséget biztosít arra, hogy a csapat tagjai kicsit jobban megismerjék egymást. Csökkennek a konfliktusok, könnyebben kiszámíthatóvá válik a munkatársak viselkedése, és több felületen is bizonyított, hogy amennyiben egy csapat jól ismeri egymást, a munka hatékonysága is nagyban nőni fog. Arról sem szabad elfeledkezni egy csapatépítő program szervezésekor, hogy bár ezek a legtöbb esetben anyagi erőforrást is igényelnek – az még mindig jóval költséghatékonyabb, mintha egy kevésbé hatékony cégtől több munkatárs is elmegy a csapatépítés hiánya miatt. Mert bizony ez a 21. században egy valós tény: pláne az Y generáció számára rendkívül fontos a munkakörnyezet, beleértve az ottani hangulatot, a jó viszonyt a kollégákkal!

 

Mit lehet hát tenni a csapatépítés elősegítése érdekében akár havi rendszerességgel?

 

Csapatépítés Budapesten munkával egybe kötve: kick off meetingek és brainstorming vidám környezetben

A vállalati kultúra fontos részét képezi, és a munkatársak elégedettségét növeli, ha ők is meg vannak kérdezve egy-egy munkafolyamatról, be vannak vonva a főbb döntésekbe. Ez természetesen a hétköznapokra is igaz, ám egy-egy nagyobb döntés, projektindítás vagy bármilyen probléma esetén hatékony megoldás lehet egy erre épülő csapatépítés Budapesten. Az ilyen eseményeket általában egy erre a célra kibérelt különteremben vagy akár étteremben szokás levezényelni, hiszen az, hogy a munkahelytől távol, gyakorlatilag egy ünnepi alkalommal kerülnek megbeszélésre ezek a kritikus pontok, csapatépítő tulajdonságokkal is rendelkeznek.

 

Kössük egybe a kellemest a hasznossal! Egy finom vacsora után egy jó hangulatú branstorming, esetleg néhány laza, kötetlen prezentáció – befejezésképpen pedig egy közös pezsgőzés, vállalati kultúrától függően buli. Mennyivel jobban hangzik ez, mint egy hétfő reggeli meeting?

 

Ehhez természetesen nem árt egy tökéletes rendezvényhelyszín sem amelyet ide kattintva már meg is talált: csapatépítő helyszínek Budapesten.

 

Egy kiadós közös buli: csapatépítés Budapesten, ami csak a kapcsolatokról szól!

Ne feledjük el azonban azt sem, hogy a legtöbb munkahelyi kapcsolat nem a munkakörnyezetben fejlődik bizalmassá. Éppen ezért érdemes szorgalmazni azt, hogy a kollégák más területen is megismerjék egymást – erre pedig nincs is jobb alkalom, mint egy közös buli. Természetesen a cég munkatársainak összetétele befolyásolja ennek stílusát és módját, de egy biztos: a fiatalabb generáció nagyon hálás lesz egy-egy ilyen közös csapatépítésért Budapesten!


Az ilyen típusú csapatépítő bulikat akár szervezésnél nélkül is meg lehet rendezni, de itt sem akadály a terembérlés sem, az ugyanis csak előnyt jelent, ha a csapatépítés során csak a munkatársak vannak jelen. Amennyiben bérelt helyszín és catering mellett döntenek, mindenképp az állófogadást javasoljuk ilyen eseményekre: ezek alatt ugyanis a munkatársak jóval több emberrel lépnek kapcsolatba, rotálódnak és beszélgetnek – míg egy ültetett fogadás alkalmával a beszélgetés be van korlátozva.

 

Nagyon fontos ennél a csapatépítő típusnál, hogy értsük meg a célját: ezen az estén nincs helye a munkának. Még egy plusz jó pontot kaphatunk, ha az egy estét, bulis csapatépítés Budapesten hétköznap kerül megrendezésre, és a következő napra pihenőnapot hirdetünk! Így biztosan senki nem fog panaszkodni a kiesett családdal, barátokkal töltött idő miatt.

 

Az idősebb korosztály számára: családi nap, mint csapatépítés Budapesten

Természetesen a fenti ötletünk csak abban az esetben működhet jól, ha döntő többségében fiatal, vagy fiatalos kollégákkal vagyunk körülvéve (hozzá tennénk, hogy néha még a cégvezető is megdöbben, mikor egy precíz és pontos üzletasszonyként ismert családanya felszabadultan kacag a koktélja mögött!).


Az biztos azonban, hogy nem minden vállalat számára jó ötlet a buli szervezése csapatépítésként Budapesten. Amennyiben úgy látja, hogy az Ön cége is ilyen, érdemes elgondolkodni egy családi nap rendezésén! Az ilyen programok alkalmával a munkatársak megismerhetik egymás valóságát, ezzel közös élményeket, közös ismerősöket teremtve – és akár életre szóló barátságok is születhetnek amellett, hogy feloldottunk egy nagyon fontos ellentétet: a munkahelyen kívüli kötelező tevékenység és a családdal töltött idő ellentét.

 




X

Kértél már ajánlatot? Ne maradj le Budapest legjobb rendezvényhelyszíneiről – lépj kapcsolatba kollégáinkkal most!

Ajánlatkérés

Rendezvény időpont
Ha van elképzelésed a helyszínre, válassz cégcsoportunk éttermei közül akár többet is! Ha nem tudsz dönteni, nem gond, kollégáink segítenek.
Pierrot
Spíler Original
21 Magyar Vendéglő
Spíler Shanghai Secret Bar
Spíler Buda
Pest-Buda Vendéglő
Baltazár Grill
Jamie Oliver's Italian
Jamie Oliver's Diner
Operaház
Opera Café