Márton nap

Márton nap

Az év végéhez és a télhez közeledve elérkeztünk idén is, mint minden évben a Márton naphoz. Ez az ünnepnap már a rómaiak idejében is létezett, fő fogásként Mars, a hadisten szent madarát, a ludat fogyasztották, mely a későbbiekben átvette a „Márton madara” kifejezést. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.

„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. 

 

Az év végéhez és a télhez közeledve elérkeztünk idén is, mint minden évben a Márton naphoz. Ez az ünnepnap már a rómaiak idejében is létezett, ők ezen a napon kezdték meg a téli negyedévet, valamint hatalmas lakomát csaptak az új termésből, és előszeretettel fogyasztották az éppen kiforrott újbort is. Mindemellett fő fogásként Mars, a hadisten szent madarát, a ludat fogyasztották, mely a későbbiekben átvette a „Márton madara” kifejezést.

 

Ez a szokás a mai napig megmaradt, minden év november 11-én hatalmas lakomákkal, borral és lúdból készült ételekkel várjuk a telet és ünnepeljük a közelgő év végét. Az ünnep nevének eredete is érdekes, a legenda szerint Szent Márton álmában küldött segítséget Szent Istvánnak és az országnak, így vált Magyarország egyik patrónusává.

 

Érdekes jóslatokkal is szolgál Márton napja, ugyanis az időjárást is az ünnepnap határozta meg sokak szerint. Ebbe beleszámít a november 11.-i időjárás, valamint a sült libának a csontja is meghatározhatja a telünket. Ha a liba csontja barna, a tél is hasonlóan barna, azaz sáros lesz, azonban, ha a csont fehér, hóra számíthatunk. Sokan viszont inkább abban hisznek, hogy a telet az aznapi időjárás ellentéte fogja jellemezni; sáros idő esetén több fagy fog jönni, míg hideg, már-már jeges idő esetén lucskos, vizes telünk lesz.

 

A Márton nap egyik nagyon fontos babonája, hogy kötelező libát enni, hisz aki ezt nem teszi, egész éven éhezni fog. De természetesen nem csak az ételek kapnak nagy hangsúlyt, hisz az újborból is minél többet iszunk, annál egészségesebbek leszünk – állítják a hiedelmek. Így ezen a napon senki nem sajnálja kiüríteni bortartalékait, és koccintani párat a neves alkalomra. A libából pedig számos különböző ételvariációt lehet elkészíteni egy ünnepi ebédhez vagy vacsorához. A Márton napi ételek közül a leghíresebbek a libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, de egy ízletes sólet is nagyon csalogatóan hangzik.

márton napi liba a zsidai csoport éttermében

A takarítás, mosás és teregetés tilosnak számít ezen a napon, ugyanis ezek a tevékenységek a jószágok pusztulását hozhatják magukkal a babona szerint. De kinek van kedve főzni ilyenkor? Semmi gond nincs azzal, ha valaki pihenéssel töltené Szent Márton napját, hisz a libáról akkor sem kell lemondania. A vendéglátóhelyek szerte igyekeznek biztosítani a libavacsorát vagy ebédet a vendégek számára és elkerülni a babona szerencsétlenségét, így nincs más dolgunk, mint megkeresni a legvonzóbb ajánlatot.

 

November elején a szemfülesek már észrevehetik, hogy a Zsidai Csoport sem marad ki ebből a hagyományból,  több éttermük is hívogatja a vendégeket Márton napi ajánlatokkal. A történelmi Budai Várnegyed két étterme szeretettel várja a babonásokat és a gasztronómia szerelmeseit egy ínycsiklandozó Márton napi fogásra. A 21 Magyar Vendéglő és a Pest-Buda Vendéglő is minden évben nagy hangsúlyt fektet ezen ünnepre és gondos kezek között készült libaételekkel bővítik étlapjukat. Azonban ahhoz, hogy a Zsidai Csoport magas minőségét élvezzük, nem feltétlen kell ellátogatnunk a Várnegyedbe, ugyanis a MOM Park aljában található Spíler Buda is igen csábító ajánlatokkal kecsegtet.

 

Hagyd a házimunkát és a kötelességeket, látogass el a Zsidai Csoport éttermeibe és hagyd, hogy a gasztronómiai élmények magukkal ragadjanak – és persze azt, hogy a babonák valóra váljanak.




X
X

Kértél már ajánlatot? Ne maradj le Budapest legjobb rendezvényhelyszíneiről – lépj kapcsolatba kollégáinkkal most!

Ajánlatkérés

Rendezvény időpont
Ha van elképzelésed a helyszínre, válassz cégcsoportunk éttermei közül akár többet is! Ha nem tudsz dönteni, nem gond, kollégáink segítenek.
Pierrot
Spíler Original
21 Magyar Vendéglő
Spíler Shanghai Secret Bar
Spíler Buda
Spíler Biergarten
Pest-Buda Vendéglő
Baltazár Grill
Jamie Oliver's Italian
Jamie Oliver's Diner
Fekete Holló Kisvendéglő