40 év, 40 történet | Jamie Oliver’s Italian történetének folytatása

40 év, 40 történet | Jamie Oliver’s Italian történetének folytatása

Jamie három vezetője érkezett 2015 őszén Budapestre, hogy - többek között- a lokációkat megnézzék. A pörgős belváros és a Budai Vár között kellett döntenünk.

Jamie három vezetője érkezett 2015 őszén Budapestre, hogy - többek között- a lokációkat megnézzék. A pörgős belváros és a Budai Vár között kellett döntenünk.

Akkor írta ki az I. kerületi önkormányzat a régi Hadik, korábban Fehér Holló étterem évek óta üresen álló épületének bérleti pályázatát. A Budai Vár szerelmeseként, Ilona maximálisan azon volt, hogy itt, történelmi Hadik-szobornál legyen az étterem, ugyanis innen kellően belátható a Szentháromság tér, a Mátyás-templom, akárhol ül az ember, mindenhol gyönyörű a kilátás.

Miután a Spílerben vacsoráztunk Jamie csapatával, rávettük őket, hogy gyalog sétáljunk végig a Király utcán, onnan menjünk át a Lánchídon, majd a Clark Ádám téren át menjünk fel a Várba. Először nagyon tiltakoztak, mondván hogy a Budai Vár turisztikai látványosság, és ragaszkodtak ahhoz, hogy helyiek által látogatott lokációra kerüljön az étterem.

Mi viszont azt éreztük, hogy Jamie Oliver nevére a magyar vendéget is fel tudjuk hozni a várba és végre megdől a sztereotípia, hogy a Budai Várba nem lehet behajtani, nem lehet parkolni, minden nagyon drága, és csak a turistákra megy rá mindenki. Mert mi tudtuk, hogy nincs így.

Végül sikerült érvekkel és a korábbi – akkor 35 év – tapasztalatával meggyőzni a csapatot, hogy a Budai Várnál nincs jobb lokáció egy ilyen étteremnek. Beadtuk a pályázati anyagot, melyet megnyertünk és megkaptuk a bérleti jogot.

Nagyon hosszú és fáradtságos előkészületek után, végül 2016. májusában nyitott meg a Jamie Oliver’s Italian, mely helyiek és turisták nagy kedvence lett rögtön az első pillanattól.

Emlékszünk, a nyitónapon lefagytak a telefonvonalak, annyi üzenet érkezett emailben és a facebookon, hogy egy kollégánk két napig mást sem csinált, csak azokat kezelte. Szinte pillanatok alatt kúszott fel minden social platform a 20 000 követő felé, hihetetlen volt látni Jamie népszerűségét, de legfőképp azt, hogy sikerült végigvinni Jamie-éken, amiben mindig is hittünk: a Budai Várban találta meg tökéletes helyét a Jamie Oliver’s Italian.

 

jamiesjamies

jamiesjamies

jamiesjamies

jamiesjamies




X
X

Kértél már ajánlatot? Ne maradj le Budapest legjobb rendezvényhelyszíneiről – lépj kapcsolatba kollégáinkkal most!

Ajánlatkérés

Rendezvény időpont
Ha van elképzelésed a helyszínre, válassz cégcsoportunk éttermei közül akár többet is! Ha nem tudsz dönteni, nem gond, kollégáink segítenek.
Pierrot
Spíler Original
21 Magyar Vendéglő
Spíler Shanghai Secret Bar
Spíler Buda
Spíler Biergarten
Pest-Buda Vendéglő
Baltazár Grill
Jamie Oliver's Italian
Jamie Oliver's Diner
Fekete Holló Kisvendéglő