Amerikából hatalmas lelkesedéssel és tudással hazatérve, hamar a magyar valóság csapta meg Ilonát és Pétert.
Pétert azzal mondattal fogadták a munkahelyén: „Elvtárs Úr, felejtsen el mindent, amit Amerikában tanult. Ez nem Amerika.”
Azonban a feléledt lelkesedést ez az itthoni hozzáállás sem törte le.
Roy már egy éves volt, amikor bölcsödébe került és így Ilona a HungarHotels-ben folytathatta pályafutását, ahol 1978 tavaszán a sajtó-, reklámosztály vezetője lett. Emlékezete szerint „itt kiélhettem magam, mert rengeteg ötletem volt.”
1981-ben a reformkommunisták már bontogatták a szárnyaikat Budapesten. Próbálták, ahogy akkor mondták, a privát iniciatívát egy kicsit bevinni a gazdaságba, és hagyni az embereket érvényesülni.
Péter vetette fel, hogy annyit dolgoznak, hogy ezzel az erővel és energiával már egy saját kávéházat is nyithatnának.
A nagy kérdés a megfelelő lokáció volt.
A sors érdekes fordulata, hogy ebben is érkezett külföldi segítség.
A baráti osztrák házaspárt, Heisi bácsiékat (Roy mindig így emlegeti őket) is az InterContinentalban ismerte meg Ilona. A házaspár Grazban élt, de Salzburgban is voltak üzleteik. Amikor felvetődött Ilonáékban az ötlet, hogy keressenek egy helyet, ahol családi vállalkozást indíthatnak, először a II. kerületben gondolkoztak, mert ott éltek.
Említették ezt Heisi bácsinak, aki azt tanácsolta, hogy ha bármit akarnak nyitni, csak a Budai Várban keressenek helyet.
„Most, amikor visszagondoltam, rájöttem, hogy ő adta meg a kezdőlökést az első lépéshez, hogy hol nyissuk meg a helyet.” – emlékezett vissza Ilona.
Hát így került a család a Budai Várba, így indult el minden 40 éve.