A tegnapi 40 év, 40 történet poszt alatt egy kedves régi ismerős bekommentelte, hogy a Pierrot „lelkét úgy hívták, hogy Zsidai Ilona, az ő személyisége jelentette a Pierrot-t.”
Emellett nem lehet szó nélkül elmenni és erre is van egy történetünk.
Ilona 1982 nyarán mondott fel a HungarHotelsben. Bepakolt a kis Volkswagen bogár autójába, és mai napig tisztán emlékszik a pillanatra, ahogy a Lánchídon áthajtott és folytak a könnyei, hogy a szeretett biztosból az ismeretlen bizonytalanba, a saját vállalkozás felé hajt.
Nem volt könnyű akkor ekkorát váltani, főleg, hogy nagyon szerette, élvezte munkáját. Sikeres volt, szerette kollégáit, nagyszerű emberek vették körül, utazhatott, ami akkoriban kiváltság volt, olyan lehetőségei adódtak, mely akkor nagyon keveseknek.
Szorgalmas tanulással és kitartó munkával érte el a sikert, sosem helyezkedett. Mindig a jobbra, a szebbre törekedett és ezt észrevették.
Az alázatos munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét.
Az élet végül őt igazolta: ha megérzésből cselekszünk és hiszünk magunkban, bátornak kell lenni, még akkor is, ha mások nem értik meg a döntést.
Később persze rengeteg elismerő visszajelzést kapott, melyek megerősítették abban, hogy a helyes útra lépett.
A Pierrot anélkül nyitott meg, hogy Ilona és Péter barátain kívül bárkinek szóltak volna, meg akarták nézni, hogyan működik, mik az első reakciók.
Hamar elterjedt a kávéház híre, először a fiatalok, majd az ő szüleik, nagyszüleik között.
Ilona így emlékezett erre vissza: „Csodálatos és felemelő volt ezt az egészet megélni. Úgy éreztem, olyat alkottam, amivel sok embernek örömet szereztem.”
Ez az örömszerzésre és alkotásra való vágy viszi ma is előre a Zsidai Csoportot minden kollégájával együtt.
