40 év, 40 történet | A Viper kezdete és vége

40 év, 40 történet | A Viper kezdete és vége

Sajnos pár hét után, már december végére kiderült, hogy az épület alkalmatlan bármilyen vendéglátóhely üzemeltetésére, ugyanis az épület üvegborítása nem ér össze, ezért egyáltalán nem lehet befűteni a teret, a kinti hideget lehet érezni bent is. Így nem lehetett szórakozóhelyet üzemeltetni benne, az építtető hatalmasat hibázott, de akkor már késő volt…

Az életben nem csak sikerek, kudarcok is vannak.

2006-ban vágott bele a család a Vörösmarty téren akkor épülő üvegpalota első emeletén található szórakozóhely és bár kialakításába.

A Viper 2007 decemberében nyitott ki egy nagy, 30-40 fős csapattal.

Megvolt a hatalmas nyitóbuli, a csapat nagyon lelkes volt, a lokáció pedig ideális.

Sajnos pár hét után, már december végére kiderült, hogy az épület alkalmatlan bármilyen vendéglátóhely üzemeltetésére, ugyanis az épület üvegborítása nem ér össze, ezért egyáltalán nem lehet befűteni a teret, a kinti hideget lehet érezni bent is. Így nem lehetett szórakozóhelyet üzemeltetni benne, az építtető hatalmasat hibázott, de akkor már késő volt…

Végül a nem megfelelő működési körülmények miatt a család úgy döntött, hogy három héttel a nyitás után, 2007. december 20-án bezárja a Vipert...

Ilona úgy emlékezett vissza erre a rövid időszakra, hogy élete legszomorúbb hete volt. Rengeteg befektetéssel és munkával létrehoztak egy előremutató, sikerre ítélt helyet – de a külső körülmények nem voltak alkalmasak az üzemeltetésre.

A jó a rosszban, és Roy is mindig így utal vissza a Viperre, hogy szerencsére alaposan elvégezte a házi feladatot mind a bérleti szerződés aláírása előtt, mint a szerződés felmondásakor.

Rengeteg időt töltött ugyanis a szerződés tanulmányozásával. Akkor derült ki, hogy ez milyen fontos is volt, amikor az ingatlan tulajdonosával le kellett ülni arról beszélni, hogy a beruházás teljes összegét térítse meg, hiszen az épület nem alkalmas arra, amire bérbe adták.

Beletelt pár hónapba, mire sikerült lezárni a projektet, melyben a befektetés teljes összegét megtérítette az ingatlantulajdonos.

Az élet velejárója, hogy vannak nehéz pillanatok, időszakok egy ember, egy cég életében. Ilyenkor mindig arra érdemes gondolni, hogy meg fogjuk oldani, meg kell oldanunk, tovább kell lépnünk. Mert probléma nincs, csak megoldandó feladat.

Hála Roy szorgalmának és a családi összetartásnak, a Viperre ma nem kudarcként, hanem lehetőségként tekint a család: a 21 A Magyar Vendéglő előkészületei a Viper bezárásával kezdődhettek meg 2008-ban…

 

viperviper

viperviper

viperviper




X
X

Kértél már ajánlatot? Ne maradj le Budapest legjobb rendezvényhelyszíneiről – lépj kapcsolatba kollégáinkkal most!

Ajánlatkérés

Rendezvény időpont
Ha van elképzelésed a helyszínre, válassz cégcsoportunk éttermei közül akár többet is! Ha nem tudsz dönteni, nem gond, kollégáink segítenek.
Pierrot
Spíler Original
21 Magyar Vendéglő
Spíler Shanghai Secret Bar
Spíler Buda
Spíler Biergarten
Pest-Buda Vendéglő
Baltazár Grill
Jamie Oliver's Italian
Jamie Oliver's Diner
Fekete Holló Kisvendéglő